|
|
|
|
2012-től megszűnik a 4 napos autópálya matrica, helyette mi lesz? Egyre több hír érkezik arról, hogy 2012-ben átalakul az autópálya matrica rendszere, és megszűnhet a 4 napos matrica is. Fizetőssé tehetik a főutakat és megszűnhet a négynapos autópálya-matrica, vagyis radikálisan átalakítaná az útdíjfizetési rendszert jövőre a kormány. 2012-ben átalakulhat az útdíjfizetési rendszer, és ennek keretében megszűnhet a négynapos autópálya-matrica.
Egyes értesülések szerint a gyorsforgalmi úthálózaton kívül, a főutakra is kiterjesztenék az autópályadíjat. Emellett az is elképzelhető, hogy az eddigi összes díjmentes gyorsforgalmi útszakaszt megszüntetik, például az M7-es bevezető szakaszát.
A két elképzelésben közös, hogy a négynapos e-matrica mindkét változatnál megszűnne, de cserébe az első megoldásnál, vagyis a fizetős főutak esetében a D1-es matrica éves díja pedig a jelenlegi 40 ezer forint felére csökkenne.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára múlt szerdán azt nyilatkozta: több technikai megoldás verseng a használatarányos útdíj megteremtésére, ha eldől, hogy melyiket építi ki Magyarország, attól kezdve másfél év múlva él a rendszer.
2012-ben nyolcszázalékos áremelés várható, mivel az uniós szabályok alapján legfeljebb 11 euróba kerülhet a legnagyobb (azaz D4-es) kategóriába tartozó tehergépjárművek egynapos matricája. Az uniós szabályozás euróárfolyamával szorozva eszerint a jelenlegi bruttó háromezer forintról 3240 forintra emelkedhet a D4-es matrica ára. (napi.hu/hvg.hu/mandiner.hu)
Friss: megszűnik 2012-től a 4 napos autópálya matrica
2012. január 1-től a legolcsóbban duplaáron tudjuk majd használni a hazai autópálya-hálózatot: a két hétvégét magában foglaló 10 napos időtartam lesz a legrövidebb, amely egyébiránt a D1-kategóriában (tehát a személyautók esetében) 2750 forintról 2975 forintra drágul.
A havi matrica ára 4500-ról 4750 forintra, míg az évesé 40 ezerről 42.980 forintra emelkedik. A többi (D2/D3/D4) kategóriákban ugyanez a tendencia (átlagosan +~8%) figyelhető meg, de a ’nagyoknál’ szerencsére megmarad az 1 napos használat is, igaz, ennek ára közel 13%-ot, 3000-ről 3375 forintra emelkedik.
Az NFM szerint az új törvénnyel a hazai autópálya-használati rendszer csak igazodik a külföldiekéhez, hiszen a környező országokban is 7-10 nap a pályahasználat legrövidebb időintervalluma, vagyis a hazánkon keresztül átutazó külföldi autósok elvileg túl jól járnak.
Az már másik kérdés, hogy a hazai autósok - akik közül rengetegen előszeretettel használták a kedvező áron kínált 4-napos matricákat – januártól szintén rosszul járnak az új törvény miatt.
A tervezett jogszabályi változásokkal szigorodik a díjellenőrzés. Több szervezet, így például a rendőrség is jogosult lesz rá. A jövőben lehetőség nyílik az elővásárolt e-matricák visszaadására. A díjköteles útszakaszt jóhiszeműen sorozatosan díjfizetés nélkül használó autósok mentesülhetnek a többszörös büntetések egy része alól. Az évente egy alkalommal benyújtható kérelem alapján a kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettség két esetre mérsékelhető.
A 2012-től érvényes autópálya matrica árakat az alábbi linkre kattintva találja meg:


